Pannon Szekció 2019. június 22.
Az évente megrendezésre kerülő Pannon Szekció helyszíne ebben az esztendőben ismét Budapesten volt. A tudományos értekezésnek a Szent János Kórház adott otthont egy igen jeles napon. Most ünnepelte a szájsebészeti osztály a 80 éves fennállását, mely alkalomból az intézmény főigazgatója, Dr. Takács Péter mondott ünnepi köszöntést.
Mivel cégünk megalakulása óta jó kapcsolatot ápol a Szent János Kórházzal, így ezen a rendezvényen is kiemelt szereplőként vehettünk részt, megismertetve a nyári meleg ellenére nagy számban megjelent érdeklődőkkel új szolgáltatásunkat: a Fő utcai röntgencentrumunkban működő vérvételt.
Üdvözlettel,
Radio Dental Extra csapata