Rendezvények

KARÁCSONYI ÉVZÁRÓ RENDEZVÉNY – 2017. DECEMBER 6.

2017. december 6-án harmadik alkalommal rendeztük meg partnereink részére év végi karácsonyi rendezvényünket, melyben a gyermekek örömére immár második alkalommal a Mikulás is segítségünkre sietett. Az évről évre növekvő létszám és a magasabb színvonal érdekében idén új helyszínként a TreffOrt Vendéglátó és Rendezvényházat választottuk. Természetesen a már megszokott szendvics, torta, üdítő és pezsgő elengedhetetlen része volt az ünnepségnek, és a legkisebbek számára arcfestéssel is kedveskedtünk. Partnereink meghallgathatták rövid éves összefoglalónkat,…


CBCT-KONZULTÁCIÓS NAP – 2017. NOVEMBER 4.

2017. november 4-én ismét megrendeztük az őszi CBCT-konzultációs napunkat, melyre igen nagy volt az érdeklődés. Közel 30 orvos vett részt a rendezvényünkön ezen a szombati napon. Fül-orr-gégész és fogorvos-szájsebész együtt, közösen ismerkedett a program nyújtotta lehetőségekkel, hogy bővítse tudását, ismereteit a CBCT-ről. Nemcsak elméleti információkkal, hanem valódi gyakorlati tapasztalattal, tudással távozhattak a résztvevők, mely fontos alapját képezik a mindennapi minőségi betegellátásnak.  


2017. AUGUSZTUS 6. – CSAPATÉPÍTŐ KIRÁNDULÁS A BAKONYBAN

Idén a Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkban rendeztük csapatépítő kirándulásunkat. A jókedv és a vidámság nem maradt otthon. Csapatokat alkottunk, és a kolléganők gyerkőceivel együtt versenyeztünk, fürödtünk, ugrottunk, csúsztunk, másztunk, száguldottunk, célba lőttünk, és kellemesen elfáradtunk. A fűzfák árnyékában finom, kellemes hangulatú ebédet fogyasztottunk el. Emlékezetes nap volt. [nggallery id=18]


CBCT-KONZULTÁCIÓS NAP – 2017. MÁJUS 13.

Sokan már nagyon várták a tavaszi CBCT-KONZULTÁCIÓS NAPOT. Érkeztek résztvevők vidékről és Budapestről egyaránt. Mindenki nagy érdeklődéssel fogadta az előadást és a gyakorlati bemutatást is.


II. RADIO DENTAL EXTRA SZIMPÓZIUM ÉS BARÁTI TALÁLKOZÓ

Nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg két esztendeje első szimpóziumunkat, idén tehát már a második ilyen rendezvényünket ünnepeltük – és erre minden okunk meg is volt. A kétnapos eseménynek ezúttal is impozáns környezet, a lajosmizsei Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar adott otthont, ahol a színvonalas előadások mellett szakmai kiállítók széles skálája, majd az első nap végén gálavacsora színesítette a programot. Rácz Tamás tulajdonos rövid köszöntője után dr. Kivovics Péter, a Fogászati és…


ÉVZÁRÓ KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG – 2016. december 7.

Idén, harmadik alkalommal, már hagyományként rendeztük meg évzáró ünnepségünket. Sok partnerünk tisztelte meg jelenlétével rendezvényünket. Ez az este a meghittség, az ünneplés jegyében ismét nagyon jó hangulatban telt, ahol partnereink megtudhatták, mi is történt velünk 2016-ban. LUI világrekorder bűvész interaktív mutatványaival varázsolta el a közönséget, aki még a Mikulást is elhozta közénk a gyermekek legnagyobb örömére. A varázslatos-bűvös estét a már elmaradhatatlan RADIO DENTAL EXTRA-tortával zártuk.


2016 júliusa – Csapatépítő tréning

Az idei évben kis csapatunk összekovácsolására a Tisza-tavat választottuk, ahol egy játékos, evezőscsónak-versenyen próbálhatta ki mindenki a tudását. Örömünkre még a víziszonyos kolléganők is bátran belevágtak a kalandba a csapat kedvéért. Folytatás jövőre.


Összefoglaló a 2016. 02. 13-ai akkreditált tanfolyamról

2016. február 13-án második alkalommal rendeztük meg akkreditált Digitális Volumentomográfia című tanfolyamunkat, mely a sok érdekes előadás mellett nagy hangsúlyt fektetett a CBCT gyakorlati alkalmazására is. Az idei évben is lehetőség nyílik a CBCT-software használatára, gyakorlására a konzultációs napjainkon, melyre várjuk minden kedves partnerünket.


Akkreditált tanfolyamunk 2015. szeptember 12.

Örömmel számolunk be a 2015. szeptember 12-én megrendezett „Kis és nagy térfogatú cone beam CT, avagy a digitális volumentomográfia a szájsebészetben és a mindennapi fogászatban” című tanfolyamunkról. A rendezvényünkön való részvétel hét kreditpont megszerzésére jogosította fogorvosainkat. A szakelőadások mellett újdonságként orthodontiai előadás emelte a tanfolyam színvonalát. A nagy sikerre való tekintettel ezen akkreditált képzésünket mostantól minden félévben rendszeresen megrendezzük. Jelentkezés és bővebb információ a www.radiodental.hu vagy a www.oftex.hu oldalakon található.…


Tanfolyammeghívó – 2015. szeptember 12.